Akár már 3 hét alatt

Akár már 3 hét alatt

2016-10-10

Aki szoláriumozásra adja a fejét, egy dolgot szeretne: szép, barna bőrt, és lehetőleg gyorsan.

Sajnos legfeljebb barnítókrémmel tudsz egyik pillanatról a másikra sötétebb árnyalatú bőrt varázsolni magadnak, de aki próbálta már, az jól tudja, hogy nem a legjobb megoldás: eleve nagyon nehéz egyenletesen felvinni, márpedig, ha nem sikerül, foltos lehet tőle a bőrünk. A kopás is sokszor érdekesen működik, nem mindig lehet a krémet teljesen lemosni, így foltokban ott marad, és úgy néz ki tőle az ember, mintha koszos lenne. Nem éppen ideális megoldás a barnaság elérésére, még ha azonnali is az eredmény. Igaz, a szoli nem fog rögtön meglátszani, de legalább egyenletesen lehetsz barna, és ha azonnal nem is, de 3 hét múlva már szemmel látható lehet a különbség!

Coffee Love csövek: gyors barnulás, biztonságosan



A Coffee Love csövek segítségével rövid idő alatt sokat barnulhatsz, ráadásul úgy, hogy ne a bőröd lássa kárát. A biztonságos, 0,3-as csöveknek köszönhetően ellenőrzött körülmények között, egészségesen barnulhatsz. Ráadásul gyorsan: a gyönyörű, kávébarna bőrszínt már 3 hét alatt elérheted, a bőröd színétől és típusától függően természetesen. Ezeknek a csöveknek ideális az UV-A sugárzása, aminek köszönhetően mélyen és hatékonyan barnítanak. Nem kell ugyanakkor a bőrpírral járó leégéstől tartani, köszönhetően annak, hogy sugárzásuk maximalizálva van. A Coffee Love csövek extrája, hogy segíti a D-vitamin termelését, így jó hatással van az immunrendszerre, és enyhíti a depressziót.

Ha nem akarsz hónapokig várni, ez a neked való cső!

Nyáron, a napon szépen lebarnulni sokáig tart, ráadásul nem is biztonságos: a Nap pillanatnyi sugárzását sosem tudod pontosan, így könnyen lehet, hogy túl nagy károkat okozol a bőrödnek. A szolárium ennél jóval biztonságosabb, köszönhetően az ellenőrzött körülményeknek, ugyanakkor időbe telik, míg elkezd látványossá válni a barnaság. Ha úgy érzed, nem tudsz hónapokat várni, hogy szép, napbarnított bőrszínnel pompázz, próbáld ki 3 hétig a Coffee Love csöveket – az eredmény látványos lesz!

 


Bejegyzéseink

2019-12-19

Rózsaszínben sokkal szebb a világ

2019-12-17

Hogy a legjobb szoláriumozni?

2019-12-14

Hányszor kell szolizzak, hogy látszódjon?

Rólunk mondták

Valós emberek, valós vélemények

 

 

Szolirend kalkulátor

A barnuláshoz nem szerencse kell, hanem tudás! Ezzel a néhány kérdésből álló teszttel megtudhatod, hogyan kell szoliznod a bőröd állapotának, színének megfelelő módon.

Kérdezd a szakértőt

Hallottál valamit, de nem tudod igaz-e? Félsz az esetleges káros hatásoktól? Minden szolizással kapcsolatos kérdésedre választ találsz nálunk!

Krémválasztó

Tudtad, hogy a száraz bőr nehezebben barnul? Ezért igen fontos, hogy használj a bőrtípusodnak megfelelő szolárium krémet. Itt megnézheted, mi illik hozzád!