Így szolizz, ha tetoválásod van

Így szolizz, ha tetoválásod van

2018-11-05

Nem győzzük hangsúlyozni, hogy a szoláriumozás csak a megfelelő bőrápolás mellett lehet igazán eredményes.

Korábbi cikkünkben pedig arra is kitértünk, hogy melyek azok az esetek, problémák, amelyekkel jobb, ha kihagyod a barnulást. A tetoválások kérdésköre azonban speciális eset, mutatjuk, miért.
Ha már van tetoválásod, bizonyára nem újdonság, hogy a frissen készült testdísz helye még hosszú ideig érzékeny. A tetoválók minden alkalommal ki is hangsúlyozzák, hogy a teljes gyógyulásig speciális ápolásra van szüksége a bőrnek, hogy a felületet ne érhesse káros hatás és a tetoválás is szép maradhasson.

 

Kerüld a szolit, ha friss a tetoválásod

Talán nem is meglepő, miért kell ilyenkor inkább kihagyni néhány hetet. A bőröd tetoválás után fokozottan érzékeny. Nem érheti túlzott napfény, rendszeres krémezést igényel és általában a hosszadalmas áztatást sem javasolják a kádban egy új tetkóval.
A tetoválók és szoláriumok egyaránt azt javasolják ilyen esetben, hogy legalább négy hetet célszerű kihagyni. Ez az időintervallum természetesen változhat, hiszen sok minden függ a regenerálódásodtól is. Ennek eredményeképpen a kihagyás akár hosszabbra is nyúlhat. Mindig várd meg a teljes gyógyulást, mielőtt újra barnítanál.
A szünetet követően érdemes egy kicsit visszafogni a rutint. Hosszú kihagyás és a bőr megpróbáltatásai után könnyebben bekövetkezhet a leégés. Menj kevesebb időre és fokozatosan térj vissza a megszokott hosszúságú szolizáshoz.

Mindig védd a tetoválásaidat
Amennyiben már régi motoros vagy és régóta büszkélkedhetsz a tetoválásaiddal, akkor sem árt a fokozott védelem. A begyógyult bőr ugyan kevésbé érzékeny, ám ha túl sokat szoláriumozol a megfelelő védelem nélkül, azt a bőröd bánhatja.
Használj erősebb védőkrémet azokon a területeken, ahol a minták elhelyezkednek és kerüld el a leégést. A túlzott igénybevétel tönkreteheti a tetoválást is. A leégett, érzékeny bőr ráadásul erősebben ki van téve a fertőzéseknek, amelyek nem csak fájdalmasak, de nem is túl esztétikusak.
Tetoválással is lehet önfeledt a szolizás. Ám mindig légy körültekintő, érdemes nagyobb figyelmet szentelni ezeknek a területeknek. Szoláriumi látogatás után pedig ne hagyd ki a kellő bőrápolást sem, így a tetoválásaid is mutatósak maradnak és a barnaságoddal is elégedett lehetsz.


Bejegyzéseink

2019-12-19

Rózsaszínben sokkal szebb a világ

2019-12-17

Hogy a legjobb szoláriumozni?

2019-12-14

Hányszor kell szolizzak, hogy látszódjon?

Rólunk mondták

Valós emberek, valós vélemények

 

 

Szolirend kalkulátor

A barnuláshoz nem szerencse kell, hanem tudás! Ezzel a néhány kérdésből álló teszttel megtudhatod, hogyan kell szoliznod a bőröd állapotának, színének megfelelő módon.

Kérdezd a szakértőt

Hallottál valamit, de nem tudod igaz-e? Félsz az esetleges káros hatásoktól? Minden szolizással kapcsolatos kérdésedre választ találsz nálunk!

Krémválasztó

Tudtad, hogy a száraz bőr nehezebben barnul? Ezért igen fontos, hogy használj a bőrtípusodnak megfelelő szolárium krémet. Itt megnézheted, mi illik hozzád!