Népbetegség a D-vitamin hiány – tehetsz ellene szoláriummal!

Népbetegség a D-vitamin hiány – tehetsz ellene szoláriummal!

2017-02-21

A D-vitamin nagyon fontos a szervezet megfelelő működése szempontjából, ez felelős ugyanis a csontok épségéért és erősségéért.

Felnőtteknél a D-vitamin hiány következménye ebből adódóan csontritkulás is lehet, gyerekeknél pedig az angolkór nevű csontbetegség kialakulása válik lehetségessé.

Ez elég ijesztően hangzik, főleg annak tükrében, hogy Magyarországon az emberek nagy része D-vitamin hiányos, már-már népbetegségnek számít. A gyerekek esetében 1 éves korig megoldott a pótlás, ugyanis az orvos felír D-vitamin cseppet, amit naponta adni kell a babáknak. Ezt követően ugyanakkor elengedik a szülők kezét, és általában ki is alakul egy hiányállapot, habár ritka, hogy annyira súlyos legyen, hogy a fent említett problémák jelentkezzenek.

Milyen tünetei lehetnek a D-vitamin hiányának?

Enyhébb esetben elsősorban depresszió, levertség, fásult hangulat. Ismerős a téli depresszió kifejezés? Nos, hivatalosan ezt szezonális hangulatzavarnak hívják, és valóban létezik – a D-vitamin hiány okolható érte.

Sajnos a D-vitamin olyasmi, amit étkezés útján egyszerűen nem lehet kellő mennyiségben biztosítani. Vannak természetesen D-vitamint tartalmazó ételek, de ez kevés. Az elsődleges forrás a napfény, amiből télen elég kevés jut, ezért is jelennek meg a tünetek jellemzően a téli hónapokban, és múlnak el tavasszal.

Mit tehetsz télen?

Például rendszeresen szoláriumozhatsz! A szolárium ugyanis ilyen szempontból képes helyettesíteni a napfényt, vagyis arra ösztönzi a szervezetünket, hogy D-vitamint állítson elő. Éppen ez az oka annak, hogy a szolizásnak nem csak kedélyjavító hatása, hanem immunerősítő, betegségek ellen védő szerepe is van. Azon túl, hogy a hideg, fagyos utcákról betérve jólesik befeküdni vagy beállni a kellemes meleget árasztó gépbe, valóban javulhat a hangulatunk a D-vitamintól, amit a testünk állít elő a szolárium hatására.

A szoli tehát tökéletes eszköz arra, hogy a téli hónapokban pótold a napfényt, aminek hiányát a szervezeted nagyon is megérzi. Nem mellesleg szép, egyenletes, barna színed lesz, ami kétségtelenül szebb, mint a sápadtság.


Bejegyzéseink

2019-12-19

Rózsaszínben sokkal szebb a világ

2019-12-17

Hogy a legjobb szoláriumozni?

2019-12-14

Hányszor kell szolizzak, hogy látszódjon?

Rólunk mondták

Valós emberek, valós vélemények

 

 

Szolirend kalkulátor

A barnuláshoz nem szerencse kell, hanem tudás! Ezzel a néhány kérdésből álló teszttel megtudhatod, hogyan kell szoliznod a bőröd állapotának, színének megfelelő módon.

Kérdezd a szakértőt

Hallottál valamit, de nem tudod igaz-e? Félsz az esetleges káros hatásoktól? Minden szolizással kapcsolatos kérdésedre választ találsz nálunk!

Krémválasztó

Tudtad, hogy a száraz bőr nehezebben barnul? Ezért igen fontos, hogy használj a bőrtípusodnak megfelelő szolárium krémet. Itt megnézheted, mi illik hozzád!